Gerlinger Lilla
Gerlinger Lilla vagyok, klinikai szakpszichológus. Diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, majd később ugyanitt végeztem felnőtt klinikai-, és mentálhigiéniai szakpszichológusként. Jelenleg a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzésben veszek részt. Az évek során több módszerrel megismerkedtem (integratív pszichoterápia, családterápia, dream, mindfulness), elsősorban azonban dinamikus szemléletben dolgozom, és pszichoanalitikusan orientált módszerben képződöm tovább.
Pályám első 8 évében az Országos Onkológiai Intézetben dolgoztam az onkopszichológiai team tagjaként. A daganatos betegekkel folytatott munkám sok szempontból meghatározó volt és alakította azt, ahogyan traumáról gondolkodom. A traumatikus élmények gyakran nehezen megfogalmazhatóak, hol szinte észrevehetetlenek, hol egészen zsigeriek. A jelenbeli tapasztalatok olykor váratlanul nyitnak kaput a múlt beömlő érzéseinek, amelynek hátterében gyakran jelen van annak az ijesztő élménye is, hogy egyedül maradtunk a bajban. A terápiák során meghatározó számomra a közösen kialakított nyelv, amely lehetővé teszi a kapcsolatba kerülést, a történetbe illesztést és az arról való együttes gondolkodást.
Gerlinger Lillával kapcsolatos médiamegjelenések:
- Podcast: Kerekasztal-beszélgetés traumáról és terápiáról a PTSD tudatosság napja alkalmából – Kiút a traumából – 1. rész (2020.06.27.)
- Podcast: Trauma-tudatos jóga és segítségnyújtás – Kiút a traumából – 5. rész (2020.10.30.)
- Podcast: Kézenfogva menekülők – Kiút a traumából – 6. rész (2020.11.25.)
- Podcast: A menekültlét és a kínzás traumája – beszélgetés dr. Hárdi Lillával – Kiút a traumából – 8. rész (2021.01.29.)
- Traumáink megszelídítése tánccal: online nyílt óra minden érdeklődő számára (2021.09.27.)
- Traumáink megszelídítése – az alkotás újjáélesztése? – Kiút a traumából- 15. rész (2021.12.02.)
- Traumáink megszelídítése II. – Ki birtokolja a testet? – Kiút a traumából – 16. rész (202201.20.)
- Lénárd Kata díjra jelölték a Traumaközpont két terapeutáját: Gerlinger Lillát és Kepics Zsanettet (2023.02.10.)