Mentális segítségnyújtás Ukrajnából menekülők számára

🇺🇦Допомога в галузі психічного здоров’я для біженців з України

🇷🇺Помощь в области психического здоровья для беженцев из Украины

A projekt 2023. június 30-ával lezárult!

Ha pszichológiai segítségre van szüksége, kérjük írjon az alábbi címre: info@traumakozpont.hu

A háború elől Ukrajnából menekülők gyakran traumatizáltak, ezért sokuknak pszichológiai segítségre van szüksége, ami azonban nehezen elérhető számukra Magyarországon.

Az International Rescue Committee (IRC) által támogatott projekttel célunk, hogy komplex módon segítsük az ukrajnai menekültek pszicho-szociális jólétét, mentális állapotát.

A háború elől Ukrajnából menekülők közül sokan rendkívüli körülmények között hagyták el otthonaikat, a lakosságot ért támadások és az út során egyaránt traumatikus helyzeteken mentek keresztül. Otthonuktól távol, jelenleg is nagyfokú bizonytalanságban élnek ismeretlen környezetben, alacsony szociális támogatás mellett. A családok szétszakadtak, mivel a legtöbb férfinak Ukrajnában kellett maradnia, így a kíséret nélküli, gyerekeikkel menekülő nők esetében még nagyobb a kockázata annak, hogy nemi alapú erőszak, emberkereskedelem, vagy zaklatás áldozatává váljanak.

Mindezek hatására a menekültek körében erősen növekszik a mentális problémák kialakulásának kockázata.

Díjmentes szolgáltatásaink

Egyéni foglalkozások

Biztonságos környezetben nyújtott tanácsadás, terápia, mentális támogatás felnőttek és gyerekek számára egyaránt. Ezek a foglalkozások támogathatják a stabilizációt és az erőforrások aktiválását ezekben a megterhelő időkben. Az alkalmak időtartama 45-50 perc.

Csoportos foglalkozások

Hasonló tapasztalatokkal rendelkező személyek csoportja (max 12 fő) és 1 vagy 2 fő pszichológus vesz részt a csoportos foglalkozáson. A konkrét módszer és tematika, valamint az alkalmak időtartama függ a résztvevők számától, korától, igényeitől.

Trauma-tudatos tréning

Pedagógusoknak és oktatásban dolgozó segítő szakembereknek szól. Ez egy szemlélet, ami a traumáról való tudáson keresztül segít közelebb kerülni klienseink néha nehezen érthető reakcióihoz és a támogatás hatékonyabb megtervezéséhez.

Szupervízió

A szupervízió célja a traumatudatos szemlélet bevezetése, a másodlagos traumatizáció megelőzése és az öngondoskodás megtámogatása. A csoport egy biztonságos légkörben lehetőséget nyújt a segítők nehézségeinek, dilemmáinak átbeszélésére és a munka érzelmileg megterhelő vonatkozásaira való reflexióra.

A projektben résztvevő pszichológusaink:

Sebestyén Nóra
Alexandr Yanykin
Morva Dorottya
Olga Grychak

A projekt kapcsán érdeklődni és bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken tudnak:

Email: mentalhelp@traumakozpont.hu

Telefonos elérhetőség (Viber és Whatsapp is):

Ukrán és orosz nyelven: (+36-20) – 800-4648
Hétfőn: 13:00 – 18:00
Csütörtökön: 13:00 – 18:00

Magyar nyelven: (+36-20) – 427-7783
Hétfőn: 13:00 – 18:00
Pénteken: 13:00 – 17:00

Híreink

  • Підключаємоcя і заряджаємося! / Kapcsolódjunk és töltődjünk! Facebook csoport

    Létrehoztunk egy közösségformáló Facebook csoportot is, melyben pszichológusaink bemutatkoznak és részletesebben is írunk a szolgáltatásainkról. Emellett ön- és egymást erősítő üzeneteket tartalmazó bejegyzéseket posztolunk, melyekkel támogatni kívánjuk az ukrajnai menekülteket ezekben a megterhelő időkben.

  • 2023. január 21. Közösségformáló esemény

    Az Ukrajnában zajló háború elől menekülőket hívtuk egy közösségi térbe, ahol lehetőségük volt kapcsolódni és feltöltődni.

    Az eseményre való felhívás így hangzott: „Ha Neked is hiányzik a közösségi élmény, a kikapcsolódás, hogy magadra figyelj, akkor csatlakozz hozzánk Január 21-én szombaton 10 és 17 óra között a Bálint Házban, amikor csak kedved tartja!”

    Egész nap különböző, könnyed és játékos foglalkozásokkal vártuk a menekült gyermekeket, családokat.

    Készültünk játszóházzal, művészeti és játékos foglalkozással, népmesével átszőtt beszélgetéssel, valamint relaxációs gyakorlatokkal is.

    Ukrán, orosz és magyar ajkú vendégek egyaránt megjelentek és lelkesen vettek részt az egyes programokon, melyek más-más nyelven voltak elérhetőek, egyes esetekben tolmácsolással megoldva.

    Az eseményünken készült fényképek elérhetőek a Traumaközpont Facebook oldalán.

    Közösségformáló tevékenységünket folytatjuk, ennek következő állomása a Підключаємоcя і заряджаємося! / Kapcsolódjunk és töltődjünk! Facebook csoport létrehozása volt, mely segítségünkre van, hogy az ingyenes szolgáltatásainkat, pszichológusainkat megismerjék, valamint ön- és közösségerősítő üzeneteket teszünk közzé.

A projekt támogatója:

A projekt támogatója: