Június 27-e aposzttraumás stressz-zavar tünetegyüttes, vagyis a PTSD tudatosság napja.

Ebből az alkalomból a Traumaközpont három terapeutájával,Kepics Zsanettel, gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológussal,Kroó Adriennel, klinikai szakpszichológussal és EMDR terapeutával és Dr. Sebestyén Árpáddal, kríziskezelő szakpszichológussal és integratív gestalt-, transzperszonális- és hipnoterapeutával beszélgettünk többek között arról, mit jelent nekik ez a világnap? Megosztották, hogy mit tapasztaltak az elmúlt években, hogyan változott a traumáról alkotott képünk? Kitértünk arra is, hogy milyen eszközök segíthetnek nekünk akár közösségi, társadalmi szinten, akár egyéni szinten abban, hogy szembenézzünk az olyan rendkívüli, mindannyiunkat érintő feszült helyzetekkel, amelyet a Covid-19 járvány, az Ukrajnában éppen zajló háború közelléte, vagy a klímaválság jelent. Végül pedig a megküzdési tippek mellett szó esett olyan könyvekről és filmekről, amelyeket a PTSD tudatosság és a traumával való megküzdés szempontjából fontosnak tartanak.

Miért fontos számodra a PTSD tudatosság világnapja? 

Dr. Sebestyén Árpád: A PTSD egy általánosnak is nevezhető tünetegyüttes, amelyeket a kevésbé hozzáértők sokszor nehezen tudnak azonosítani. Többek között emiatt nagyon fontos, hogy a világnappal is felhívjuk a figyelmet az esetek nagy hányadában észrevehetetlenül és láthatatlanul romboló PTSD-vel való szembenézés fontosságára.

Kepics Zsanett: Judith Herman ír arról a Trauma és gyógyulás című könyvében, hogy a pszichés trauma dinamikájának egyéni és társadalmi szinten is része a felejtés, hallgatás, tagadás, és ír arról is, hogy a pszichés trauma kutatása és az arról alkotott kép is függ attól, milyen az adott társadalmi, politikai közeg. Ma már egyre hangsúlyosabbnak gondoljuk a szemlélők, kívülállók szerepét a bántalmazás folyamatában, lehetőségünk van aktív védelmezővé válni, akár azáltal is, hogy tudatosabbak vagyunk és beszélünk ezekről a folyamatokról. Ezért is tartom fontosnak a PTSD tudatosság világnapját, mert ez is egy lehetőség arra, hogy ne merüljön feledésbe a trauma hatása.

Kroó Adrienn: Amíg léteznek traumatizáló helyzetek, addig van létjogosultsága és fontos szerepe a PTSD tudatosság napjának. A trauma természeténél fogva együtt jár a szégyen és a bűntudat érzésével, valamint a titokban tartás vágyával és szándékával. Az ember által, szándékosan okozott, úgynevezett interperszonális traumák esetén ezek a reakciók a történet dinamikájába is be vannak építve. Hiszen egy olyan légkörben alakulnak ki, amelyet az elkövető személy hoz létre és amelyben az áldozat gyengének, kontroll nélkülinek érzi magát, nem tud fellépni az őt érő bánásmóddal szemben. Az áldozat a történtek miatt érezheti úgy, mintha a viselkedése hozzájárult volna a dolgok alakulásához, mintha erről is ő tehetne. Ez pedig egy ördögi körbe sodorja, amiben csak tovább erősödik benne a gyengeség, az inadekvátság érzése, hozzájárulva ahhoz, hogy akár további traumatikus események történjenek vele.

Akik traumát éltek át, azok nagyon gyakran attól is szenvednek, hogy hiába tudatosul bennük fejben, hogy nem ők tehetnek a történtekről, a trauma természete miatt elképzelhető, hogy testi, érzelmi szinten még sokáig ezt a szégyent, az elrejtőzni vágyást élik át. Ez pedig megnehezíti számukra, hogy a külvilágban létezzenek, mozogjanak, dolgozzanak, másokkal időt töltsenek együtt.

Bruce D. Perry podcastjében találó módon javaslatot tesz arra, hogy a PTSD helyett ezt az állapotot a „Miért, mire számítottál?” kifejezéssel írjuk le. A PTSD-ben ugyanis szerepel a zavar szó is, holott ez egy természetes reakció a minket ért súlyos traumára.

Te mit tapasztaltál az elmúlt években: változott-e a traumáról alkotott társadalmi képünk és amennyiben igen, hogyan formálódott, hogy miben látjuk most a traumát?

 K.Zs: Nehéz erre válaszolni, mert szerintem egyénileg nagyon-nagyon más hatások érnek el minket az országon belül is, attól függően, milyen társadalmi csoportba tartozunk. Lehet az az illúzió a “buborékunkban”, hogy egyre több szó esik a traumákról és azok következményeiről. Ugyanakkor lehetséges, hogy más “buborékokban” szó sincs erről. Azt látom – a buborékomból-, hogy egyre több könyv jelenik meg a témában, emellett az utóbbi években erős hatása volt a #metoo mozgalomnak, ami a hatalommal való visszaélést, szexuális zaklatást tette témájává. Ez erős hatással volt színházak életére. A Covid-19 és az ukrajnai háború kapcsán is tematizálódott a trauma, PTSD. S most egyre többen hallgatják, olvassák Dr. Máté Gábort, aki társadalmi traumákról, politikai felelősségről beszél, és arról, hogy hogyan függ össze a trauma különféle pszichés és testi megbetegedésekkel. Ezt egyébként már régóta tudjuk, gazdaságilag is megérné, ha a politikai döntéshozásban sokkal nagyobb súlyt kapna a pszichés traumatizáció megelőzése, kezelése.

K.A: Egyre több olyan cikkel találkozom online felületeken, amelyekben szóba kerülnek a traumával kapcsolatos témák, fogalmak, terápiás formák. Részben talán ennek hatására egyre többször tapasztalom azt is, hogy laikusok tudják, mi például az EMDR terápia vagy a kezükbe került már olyan alapmű, mint Bessel van der Kolk A test mindent számontart című könyve. A traumatudatosság növekedése mindenképpen egy pozitív változás. Azonban sajnos sok aggasztó jelenségről, szomorú esetről lehet olvasni nap, mint nap. A tudatosság erősítése mellett, ami fontos dolog, egy olyan tendenciára is szükség lenne itthon, amely intézményi szinten segíti elő a megelőzést és ez a tendencia most kevésbé látható.

Dr. S. Á: Tapasztalataim szerint valamivel tudatosabbá vált a közvélemény hozzáállása a pszichés traumákhoz, általánosságban korábban, hamarabb felismerik az emberek a lelki megrázkódtatásokat és azok hétköznapokra gyakorolt hatását. Így a kezelésük is előbb kezdődhet, aminek következtében – a kétszer ad ki gyorsan ad szólás alapján szabadon, kétszer kap ki gyorsan kér – tehát a felépülés is hatékonyabb lehet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nincs olyan ember, aki ne szenvedne el valamilyen formájú és mértékű pszichés traumát, azazérzelmi-kognitív megrázkódtatást élete során. Éppen úgy, ahogy mindannyiunkkal előfordulhat, hogy nagyon megütjük magunkat fizikailag vagy fizikai baleset és azzal járó intenzív fájdalom ér minket. Tehát a pszichés traumák is sajnos velejárói az életnek. A kérdés az, hogy megfelelő gyorsasággal és hatékonysággal kezeljük-e azokat. Egy enyhén leforrázott kézfej sérülésének akkor nem vagy csak alig marad nyoma, ha a megfelelő módon, gyorsan és szakszerűen gyógyítjuk azt.

A közelmúltban a Covid-19 járvány, az Ukrajnában éppen zajló háború, vagy a klímaválság olyan rendkívüli, feszültséggel teli helyzetek, amelyek mindannyiunk életére hatással vannak, közösen nézünk szembe velük. Milyen eszközök segíthetnek akár közösségi, akár társadalmi szinten az ilyen helyzetekkel való szembenézésben? Mit tehetünk egyéni szinten?

K. Zs: A legtöbbünkben ezek a helyzetek nagyon erős tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzést okoznak, s nagyon bizonytalannak tűnhet a jövő. Gazdasági változásokat is okoztak ezek az események, ami sokaknál a mindennapi megélhetést is bizonytalanná teszik. Automatikusan létrejött a Covid-19 elején és a háború kirobbanásakor is egy közösségi összekapaszkodás, ma is sokan önkéntesen segítik a háború áldozatait. Az önkéntes segítésben jelen van az az erő, hogy passzív szemlélő helyett a segítő aktív lehet, segíthet, tehet valamit.Érdemes megkeresni azokat a helyzeteket, amikre hatásunk van, amit kontrollálhatunk, de el kell tudnunk fogadni azokat a nehéz érzéseket is, amelyeket ezek a helyzetek okoznak, s ha szükséges, érdemes segítséget kérni.

K. A: A természeti katasztrófa vagy a baleset okozta traumák esetében is megfigyelhető egyfajta társadalmi nyomás vagy elvárás, hogy gyorsan túllépjünk ezeken a helyzeteken. Ha valaki hosszabban benne ragad, érezheti azt vagy akár a környezete is érzékeltetheti vele, hogy nem megfelelően kezeli a helyzetet, ez az ő gyengesége miatt van. A világjárvány vagy a háború közelsége kapcsán szerencsére elég sokféle beszélgetés indult arról, hogy mit tehetünk egyéni vagy közösségi szinten. Ez egyrészt jelzi azt, hogy felismertük, ezek megterhelő helyzetek, másrészt a nyilvános párbeszéd erősíti a társadalmi elfogadottságát is a megküzdés szükségességének. Mivel mindenkinek más a viszonya a biztonsággal, a megküzdéssel, a kontrollal, ezért eltérően élhetjük meg, ha veszélyforrást tapasztalunk. Az ilyen helyzetek közös jellemzője, hogy kontrollvesztett állapotok, ezért elsősorban azt kell keresnünk, hogy mi hogyan nyerhetjük vissza a kontrollt bennük. Ez jelentheti például azt, hogy megteszek valamit magamért vagy a családomért és ezzel egy mikroszinten jobbá válik az életünk. Fontos, hogy figyeljük magunkat, a feszültségtűrési kapacitásunkat. Vegyük észre, ha feszültek vagyunk, tudatosítsuk ezt magunkban, ne hárítsuk és ne szégyelljük és próbáljuk meg nem tovább adni ezt a feszültséget másoknak. Egy másik fontos szempont, hogy elsőként mindig saját magunkról kell gondoskodnunk. Nagyon hasznos és elismerendő, ha társadalmi szinten is próbálunk tenni valamit, azonban erre csak akkor vagyunk képesek, ha mi rendben vagyunk, fel vagyunk töltve.

Dr. S. Á: Számtalan szakmai javaslat található a világhálón arra vonatkozóan, hogy egyéni és közösségi szinten milyen eszközök segíthetnek nekünk a mindenkit érintő, feszültséggel teli helyzetekkel való szembenézésben. Többek között a Traumaközpont honlapján is közzétettünk ilyen ismertetőket (például itt és itt). A Magyar Pszichológiai Társaság is több tájékoztatót publikált (mpt.hu) de a mindsetpszichologia.hu is hasznos ismeretek, tapasztalatok tárháza. Ezek az ismertetők, javaslatok nagyon jó szakmai színvonalúak, egyenértékűek a nemzetközi tudástárral. Ugyanakkor nagy vonalakban itt is ismételten elmondható, mint javaslat, hogy célszerű nem túlzásba vinni a nehézségekről szóló híradások olvasását, követését. Nagyon fontos a szabadidős tevékenységekre is fókuszálni, a családi és közösségi kötelékekre, a kommunikációra, támaszkeresésre összpontosítani, illetve olyan gyakorlatokat végezni, mint a légzésfókusz testtudatossággal, vagy a progresszív relaxáció. A humor (amennyiben nem kegyeletsértő, és ha adekvát) szintén jótékony hatású lehet. Végezetül ne felejtsük el, hogy ilyen feszültségekkel teli élethelyzetekben még fontosabb, hogy merjünk, akarjunk segítséget kérni. A háborús területekről menekültek többjétől hallhattuk például, hogy azért nem kérnek pszichés támogatást, mert lelkileg nem sérültek. A pszichológiai krízisintervenció technikáival nagyon gyakorlatias és gyors támogatás nyújtható, ami segíthet a feszültség, a bűntudat, a keserűség és a tehetetlenség érzésének csökkentésében. Emellett fontos megelőző erővel bír, ha lehetőség van a harag, a düh, a szomorúság, mint az ilyen helyzetekben természetes megélések szakszerű kibeszélésére. Ezek mind jelentősen csökkentik a PTSD tünetegyüttes kialakulásának esélyét.

Van-e olyan könyv vagy film, amelyet a PTSD tudatosság és a traumával való megküzdés szempontjából fontosnak tartasz és másoknak is ajánlanál?

K. Zs:Fontos könyvek a trauma és hatásai kapcsán: Judith Herman: Trauma és gyógyulás, Bessel van der Kolk: A test mindent számontart és Bruce D. Perry, Maia Szalavitz: A ketrecbe zárt fiú – és más történetek egy gyermekpszichiáter jegyzetfüzetéből. Ha valaki még kevésbé olvasott a témában, érdemes ezekkel kezdenie.

Gyakorlatban is használható, szülők, pedagógusok számára ajánlom Alistair Cooper és Sheila Redfern: Reflektív nevelés – Útmutató a gyermek belső történetének megértéséhez című könyvét, ami segít abban, hogy jobban megérthessük a gyermek “rossz” viselkedése mögötti érzelmeket, és segítsük a gyermek érzelemszabályozását. Szerintem mindenkinek hasznos útmutató, aki gyerekekkel foglalkozik, gyereket nevel. Emellett külön rész szól a bántalmazott gyermekek kötődéséről, velük való kapcsolódásról, nevelésről, ami miatt ajánlom örökbefogadó szülőknek, nevelőszülőknek, gyermekotthonokban dolgozó nevelőknek is.

K.A: A PTSD témájában alapműnek számít Judith Herman Trauma és gyógyulás című könyve, valamint Peter Levine munkássága, amely a testtudatos traumaelmélet és traumaterápiás megközelítés és gyakorlatok köré épül. Levine több könyve is elérhető magyarul.

A Szavak titkos élete című film egy nagyon szép, lassan kibontakozó történet egy lányról, akiről egy bizonyos ponton megtudjuk, hogy traumatúlélő. A PTSD-t sokszor sztereotipikus ábrázolásával szemben a Szavak titkos élete egy sokkal finomabb, küszöb alatti szenvedést és a kapcsolódás nehézségeit mutatja be. Végül pedig egy izraeli sorozatot, a Prisoners of War-t ajánlanám még. Három izraeli katonáról szól, akik sok időt töltöttek fogságban. A történetbe ott csatlakozunk be, amikor szabadon engedik őket, visszatérnek a hazájukba és a családjaikhoz. Bár ez egy örömteli fordulat, talán itt kezdődik számukra az igazi küzdelem. A visszatérés, az újrakapcsolódás nehézségeit láthatjuk a szereplők szemszögéből, akik hosszú éveken keresztül egy teljesen másik világot tapasztaltak meg.

Dr. S. Á: A traumával való szembenézés és a megküzdés szemléletének bemutatására vonatkozó egyik legmeghatározóbb mű számomra Benigni Az élet szép című filmalkotása, amely – mint sokan tudják – arról szól, hogy a főszereplő apa igyekszik mindent kitalálni és megtenni kedves, emberséges, fanyar humorú érzelmi-fizikai támogatással azért, hogy kisfia a koncentrációs tábor észbontó szenvedéseiből, borzalmaiból, az életveszélyből lehetőség szerint minél kevesebbet éljen át. Én, mint pszichológus sem tudnám szemléletesebben vagy szakszerűbben visszaadni azt, ami a rendezőnek és egyben főszereplőnek véleményem szerint sikerült.

A rajzért köszönettel tartozunk Gázsity Barbarának.