Takács Szilvia
Takács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta, EMDR terapeuta és relaxációs terapeuta vagyok.
Bölcsészeti tanulmányaim után természettudományos érdeklődésemből adódóan kezdtem el pszichológiát tanulni. Fókuszomban ekkoriban a test-lélek kapcsolat, az ember tanulási és emlékezeti folyamatai álltak. Pszichológus diplomámat az ELTE alapképzésén, majd a BME kognitív pszichológia mesterképzésén szereztem. Tanulmányaim mellett jellemzően autizmussal élő gyerekek csoportjaiban és élményterápiás programokban önkénteskedtem. Ezt követően három évig dolgoztam a CEU Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóintézetében, a Babalaborban.
Érdeklődésem időközben fokozatosan a segítő szakma felé fordult, így beiratkoztam az ELTE tanácsadó szakpszichológus képzésére, ahol krízisintervenció szakirányon szereztem képesítést, majd az Egyetem Életvezetési Tanácsadójában helyezkedtem el. Az itt eltöltött évek során jellemzően diákoknak nyújtottam pszichológiai tanácsadást, valamint autogén tréning csoportokat tartottam az Egyetem dolgozói számára. Munkám értékes része volt a képződő pszichológus hallgatók szakmai gyakorlatának szupervíziója is.
2016 óta dolgozom magánrendelés keretei között. Pszichológusi munkám fő pilléreit az általam tanult terápiás módszerek szemlélete és eszköztára határozza meg.
Szakmai gondolkodásomat elsősorban a holisztikus megközelítés és a traumatudatosság jellemzi. 2018 óta munkám legfőbb eszköze az EMDR terápia, melynek során a klienseim jelenbeli elakadásai mögötti akut illetve mélyben húzódó, krónikus traumákat igyekszünk feltérképezni és gyógyítani. A módszer felépítése, humánus megközelítése és hatékonysága nap mint nap csodálattal tölt el.
Családterapeutaként jelenleg jellemzően párokkal dolgozom, de egyéni esetvezetéseimben is fontos számomra az irányzat rendszerszemlélete, hiszen semmilyen nehézség nem elválasztható a szorosabb családi és a tágabb szociális környezettől, melyek között kialakult és amelyben jó esetben oldódni tud.
A traumatudatos szemlélet múltfókusza mellett fontosnak tartom, hogy a terápiás folyamatban a klienseim mozgósítani tudják a saját külső-belső erőforrásaikat, és hogy minél több eszközt sajátítsanak el a hatékony stresszkezelés és öngondoskodás terén. Relaxációs terapeutaként az autogén tréning stresszcsökkentő, mélyebb önismeretet nyújtó módszerével is meg tudom ismertetni a hozzám fordulókat, de végzett jógaoktatóként más, testérzetekre és légzésre fókuszáló technikákat is szívesen alkalmazok.
Fontos számomra a mentoraimmal és a kollégáimmal való szakmai kapcsolattartás és a továbbképzéseken való rendszeres részvétel. Emellett nagy hangsúlyt fektetek saját önismeretem folyamatos mélyítésére, hogy klienseim biztonságos térként éljék meg a velem való munkát. Célom, hogy személyre szabottan, bizalmi légkörben támogassam őket a terápiás útjukon, melynek során egyre közelebb tudnak kerülni a kiegyensúlyozott, valódi önmagukhoz.
Terápia nyelve: magyar
Terápia formája: jelenléti
Rendelő helyszíne:
Korosztály:
Terápia ára: magyar nyelvű terápiás üléseink ára egységesen 25 000 Ft / terápiás óra, térítéses idegennyelvű terápiás üléseink ára egységesen 30 000 Ft / terápiás óra. (Szolgáltatásunk díja a csökkentett áron elérhető, kedvezményes terápiák alapjához járul hozzá.)
Elérhető időpontok:
Időpont-egyeztetés: Jelenleg nem vállal új klienseket.