A ‘Meet the therapist‘ (Ismerd meg a terapeutát) sorozatunkban a Traumaközpont szakemberei mutatkoznak be 1-1 interjú keretében. Az interjúk által lehetőség nyílik arra, hogy pszichológusaink meséljenek magukról, módszereikről, szakmai munkájukról. A sorozat segítségével a Traumaközpontot és a terapeutáinkat széleskörű célközönséggel szeretnénk megismertetni, valamint támpontot adni a szolgáltatásainkra való bejelentkezés során.

A sorozatunk első interjúját Morva Dorottyával készítettük el.

Meséld el mi vonzott a pszichológiához, hogyan lettél pszichológus?

A gimnázium végén nem volt határozott elképzelésem arról, hogy pszichológus szeretnék lenni. Szerintem nehéz is látni még 17-18 évesen, hogy mi is az a terület, amivel aztán akár egy életen át foglalkozni szeretnénk. Ezzel én is így voltam. Éppen emiatt az egyetem előtt külföldre mentem önkénteskedni, nyelvet tanulni, munkatapasztalatot szerezni, tanulni saját magamról, erősségeimről, korlátaimról. A pszichológia iránt korábban is volt érdeklődésem, de szerintem ezzel sokan vannak így. Kíváncsiak vagyunk magunkra, a körülöttünk lévőkre, kapcsolatainkra, rendszerekre amikben élünk. Ez a kíváncsiság nálam megmaradt, sőt egyre inkább erősödött, így kerültem aztán pszichológia szakra. 

Milyen munkatapasztalatokat gyűjtöttél a Traumaközpont elött, milyen terület(ek)en dolgoztál?

Egyetemi éveim alatt kezdtem önkénteskedni a Hogy Vagy Egyesületnél, ahol a későbbi munkáimhoz nélkülözhetetlen alappiléreket tanulhattam meg úgy, mint: biztonságos keretek, szakmai felkészültség, szupervízió fontossága, nehéz érzésekről való gondolkodás. Az egyesület nyolcadik kerületi óvodákban tart mentalizációs készségfejlesztő foglalkozásokat hátrányos helyzetű óvodásoknak. Jelenleg az egyesület szakmai működtetésében veszek részt. Későbbiekben iskolapszichológusként dolgoztam több általános iskolában, részt vettem egy nemzetközi kutatásban traumatudatosság témájában, jelenleg pedig a 2. kerületi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa vagyok. 

Hogyan kerültél kapcsolatba a pszichotrauma területével, milyen traumaterápiás tapasztalatokat szereztél?

A trauma, traumatudatosság témájával alaposabban a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány keretein belül ismerkedtem meg. Bruce Perry neuroszekvenciális modelljének szemléletében képződtem, a későbbiekben a témának képzési, kutatási területeiben vettem részt.  A neuroszekvenciális modell a traumáról való gondolkodásban az idegrendszer fejlődését veszi alapul a különböző életesemények tükrében. A korai életesemények, legyenek azok pozitívak, negatívak vagy egyenesen károsak, közvetlenül hatnak az agy fejlődésére, a kialakuló idegpályákra és a domináns idegrendszeri válaszokra. Ez azt jelenti, hogy a korai életesemények „behangolják” az idegrendszerünket, és ez a „hangolás” aztán közvetlenül a viselkedésben figyelhető meg. Az életesemények így lenyomatot hagynak az idegrendszerünkben, hiszen az agy dinamikusan alkalmazkodik, fejlődik és válaszol minden egyes hatásra. A gyógyítás célja itt a “veszélyre” vagy “készenléti állapotra” hangolt idegpályák módosítása. 

Az itt tanult elméleti és szemléleti tudásomat mind iskolapszichológusként, mind a terápiás munkavégzésem során alkalmazom. 

Mikor lettél a Traumaközpont csapat tagja és mit csinálsz a szervezetnél, milyen célcsoporttal dolgozol?

Idén decemberben kezdtem el a traumaközpontnál dolgozni egy projektben, aminek célja az ukrán-orosz háború érinettjeinek lelki egészség támogatása. Én ezen belül is főleg a gyerekellátásban veszek részt. 

Kérlek ossz meg egy fontos tanulságot/tapasztalatot/élményt a traumaterápiás munkádból 

Bruce Perrynek a következő gondolata sokat adott nekem gyermekkori traumával való munkám kezdetén:“Minél egészségesebb kapcsolatai vannak egy gyereknek, annál nagyobb valószínűséggel lesz képes felépülni egy traumából és növekedni. A kapcsolatok a változás előmozdítói és a leghatásosabb terápia az emberi szeretet.”

Köszönjük Dorottya az interjút!