riporter: Kürthy Anna

A cikk a Mindset Pszichológia oldalán jelent meg 2022. május 23-án, a teljes interjú ezen a linken érhető el.

A pszichológusi munka nem feltétlen csak abból áll, hogy egy kényelmes fotelből hallgatjuk a hozzánk forduló kliensek nehézségeit. A szakemberek egy része nap, mint nap az élet sűrűjében, terepen dolgozik, ahol a rendelői környezettel szemben egészen másfajta képességek szükségesek a hatékony működéshez. Interjúnkban Kroó Adrienn, klinikai szakpszichológus segítségével járjuk körbe a menekültügyi kérdések pszichológiai oldalát.

Már több, mint tíz éve dolgozol különböző traumatikus helyzetek túlélőivel. A pályafutásodat a Cordelia Alapítvány munkatársaként kezdted, ahol menekülteknek nyújtottál pszichológiai segítséget. Mi terelt erre a területre, mi bátorított arra, hogy menekültekkel foglalkozz?

Az egyetem alatt már érdekelt a kulturális pszichológia, éreztem, hogy ez egy olyan terület, ami hozzám nagyon közel áll. Igazából azért, mert ez saját élményem is egyben. Multikulturális családból származom, és éltem is külföldön, Amerikában töltöttem hét évet.

Gyerekként elég sokat jöttünk-mentünk különböző államokban, és az az élmény, hogy úton vagyunk, hogy beilleszkedünk, a különböző nyelvek, a kultúrák, az nekem az életem része, úgyhogy azt hiszem, ez az út nem volt véletlen.

Érdekelt a klinikai pszichológia is, tehát nemcsak kutatásokkal foglalkozni, hanem emberekkel és gyógyítással is. Amikor ösztöndíjjal kimentem Németországba, Konstanzba, ott az egyetemi klinikának volt egy speciális részlege, ahol menekültek rehabilitációjával foglalkoztak. Ezt nagyon izgalmasnak találtam, és ehhez kapcsolódott egy pszichoterapeuta szeminárium is, ott kezdtem el ezzel a területtel ismerkedni.

Ott működött egy menekülteket kezelő speciális csapat, illetve a tanárok is rendelkeztek ilyen tapasztalattal, úgyhogy sokat meséltek az élményeikről. Így aztán, amikor hazajöttem, úgy gondoltam, hogy nagyon-nagyon szuper lenne valami ilyet csinálni, de kérdéses volt, hogy vajon létezik-e ez Magyarországon is? Ezután valaki mesélte nekem, hogy igenis van ilyen, a Cordelia Alapítvány, Dr. Hárdi Lillát kell keresni.

Akkor voltam talán harmad-negyedéves az egyetemen, és Lilla fantasztikus ember, nagyon-nagyon kedvesen fogadott engem. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy azért ez nagyon nehéz terület, és nem biztos, hogy ilyen fiatalon, még diploma nélkül jó ötlet lenne belevágni, és nem tudnak most hirtelen valamit felajánlani nekem. Aztán egyszer csak felhívott fél évvel később, hogy most van egy induló új projekt, ahol kiskorú menekültekkel fognak foglalkozni Nagykanizsán a gyerekotthonban, mi lenne, ha lemennék velük és megnézném? Így is tettem: fantasztikus élmény volt.

Teljesen mélyvíz. Nyilván akkoriban még nem önállóan tevékenykedtem, hanem csak megfigyeltem, hogy ők hogyan dolgoznak, a csapat energiáját, ami szintén nagyon fontos volt. Aztán egyre több mindenben részt vettem önkéntesként, illetve gyakornokként a Cordeliánál. A szakdolgozatomat is szomáli menekültek körében végeztem. Nagyon sok segítséget kaptam az alapítványtól, mind a kutatáshoz, mind a gyakorlati munka betanulásához, és amikor lediplomáztam, akkor egyértelmű volt, hogy ott folytatom.

Említetted, hogy a szeminárium után a gyakorlati rész eléggé mélyvíz volt. Miben volt más a segítés a terepen, mint pl. egy hagyományos pszichológiai ülés?

Röviden? Mindenben! Nagyon mások a keretek. Mindaz, amit tanulunk az egyetemen, illetve a különböző képzések során, az egyrészt borzasztóan fontos, de másrészt teljesen másképp működik egy ilyen környezetben.

Hiszen teljesen más hátterű, realitású emberekkel találkozunk, más kontextusban, ahol nem egy kliens jön hozzánk, hanem mi megyünk hozzájuk. Mi még menekültbefogadó állomásokon dolgoztunk, de most már más a helyzet.

Ahogy megérkeztünk, mint mobil team, nagyon sokáig még bázisunk sem volt, csak lepakoltunk, és elindultunk megnézni, hogy kik vannak itt, mik a szükségleteik, kinek tudunk segíteni, kik az újonnan érkezettek, honnan származnak? Sok-sok év eredménye, hogy aztán a különböző befogadó állomásokon lett egy kis központunk. Pszichiáterek is dolgoztak velünk, ők figyelték a menekültek fizikai állapotát, hiszen a kettő összefügghet: ha valakinek rossz a fizikai állapota, valami betegségtől szenved, akkor az egyben sérülékenység is.

Mindemellett együtt dolgoztunk az ottani ápolókkal, nővérekkel, szociális munkásokkal is. Ez egy interdiszciplináris munka, ahol nagyon fontos az együttműködés a különböző segítőkkel. Meg kell találni a közös nyelvet is, hiszen hiába vannak tolmácsaink, ami nagyon-nagyon fontos, a tolmácsok egyben interkulturális segítők is.

Nekünk is nyitottsággal és rugalmassággal kell jelen lennünk, ami nagyon más, mint egy hétköznapi terápiás helyzetben.

Az interjú folytatódik a Mindset Pszichológia oldalán itt folytatódik.