A poszttraumás stressz-zavar tünetegyüttest (PTSD) a 20. sz. második felében vették fel először a pszichés zavarok diagnózisai közé leginkább a vietnámi háború megpróbáltatásai után hazatérő amerikai katonákon megfigyelt jellegzetességek alapján.

Kiváltója egy olyan megrázó esemény, amire az elszenvedőnek nincs ráhatása. A gyógyuláshoz elengedhetetlen a helyes diagnózis és a tragédia hosszú- és rövidtávú hatásainak ismerete.

Mi az a PTSD?

A traumatikus események sok esetben magukban hordozzák a pszichésen elszenvedett veszteségeket, amelyek hosszú távon is képesek fennállni. Gondoljunk csak pl. egy baleset sérültjére, aki hetekkel, akár hónapokkal az esemény bekövetkezése után is képes felidézni és átélni a tragédiát, bárhol, bármilyen helyzetben.

A traumatikus események átélése általában meghaladja az ember mindennapi alkalmazkodó képességét. A kivételes, „nem normális események”, krízishelyzetek vagy a gyakran ismétlődő stressz-helyzetek során minél súlyosabb traumatikus élményeket él át valaki, minél többet szembesül a halállal, illetve a testi fenyegetettséggel, kiszolgáltatottsággal, annál nagyobb az esélye, hogy hosszútávon problémát okozzanak számára az átélt események.

Extrém stressz vagy vészhelyzet esetén alapvető túlélést segítő rendszerek aktiválódnak az agyban. Ezek hirtelen, ösztönös reakciók, amik bár az adott helyzetben a segítségünkre válhatnak, ha hosszútávon fennállnak problémákat okozhatnak. Traumatikus események következtében gyakran hiába múlik el a valós veszély, a testi- lelki reakciók még mindig túlélő módban maradnak.

Ez a folyamat eredményezi a poszt traumás tüneteket, amit sokan „megtörésnek”, gyengeségnek, vagy akár megbolondulásnak gondolnak. Fontos, hogy a tragédia közvetlen résztvevői, szemtanúi, illetve családtagjaik is kellő ismeretekkel rendelkezzenek a tragédia rövid, és esetleges hosszú távú pszichés hatásairól.

A poszttraumás stressz-zavar (az angol elnevezésből rövidítve: PTSD – Post Traumatic Stress Disorder) elnevezést a XX. század második felétől kezdték alkalmazni. A jelenség tanulmányozása a vietnámi háború következményeitől szenvedő katonák vizsgálata során gyorsult fel. A háborúban részt vett veteránok közül sokan – az átélt borzalmak hatásai miatt – hosszú időn keresztül küzdöttek pszichés zavarokkal.

Az események megjósolhatatlansága, befolyásolhatatlansága, hirtelensége, a változó időjárási viszonyok, valamint a halál fenyegetettsége miatt felgyülemlett szenvedés – egyszerre és összeadódva – nyomásként nehezedett a katonák lelkére.

Mindezen élmények a háborút követő időkben be-bevillanó emlékként tértek vissza a veteránok mindennapjaiban, így nem meglepő, hogy a poszttraumás stressz-zavarban szenvedők 75%-a küzdött alkoholproblémákkal vagy vált drogfüggővé.

Gyógykezelésükre a mai elnevezéssel ún. krízisintervenciós csoportokat hoztak létre. Terápiájára ma már konkrét, sikeres módszertant alkalmaznak.

A PTSD tehát olyan pszichés tünetek megjelölésére szolgál, amelyek az átélt trauma után, egy bizonyos idő elteltével jelennek meg. Traumatikus eseményt követően közvetlenül akut stressz zavar alakulhat ki, amiből később PTSD is lehet.

PTSD-ről a traumatikus esemény után egy hónappal beszélhetünk, de kialakulhat késleltetett formában, hónapokkal, akár évekkel az esemény után is. A PTSD megrázó események következtében jön létre, melyben a személy közvetlenül életveszélyt él át, vagy a szemtanúja mások tragédiájának.

Jellemzően ezekben a helyzetekben a túlélőknek korlátozottak a cselekvési lehetőségeik, ezért intenzív félelemmel, tehetetlenséggel vagy rémülettel reagálnak.

Kiket érint leginkább a PTSD?

• nőknél kétszer gyakrabban jelenik meg, mint férfiaknál
• erőszakos eseményt követően az esetek 50%-ban
• háborús eseménynél 35%-ban
• gyermekkorban átélt erőszak esetén 35%-ban
• balesetek megfigyelői körében 5-6%
• nagy traumák esetén 15-50% a trauma súlyosságától függően.

Mik a traumatizáltság leggyakoribb kiváltó okai?

A traumát kiváltó események:

• általában meghaladják a mindennapi élet élményeit
• nem illeszthetőek össze az életről addig kialakított tapasztalatokkal (pl. az erőszakos halál látványa, rendkívüli erőszak elszenvedése, rendkívüli kiszolgáltatottság és megalázottság)
• a trauma létrejöttéhez nem okvetlenül szükséges az esemény személyes elszenvedése (pl. szemtanúk, intézkedő hatósági személyek), ezt nevezzük másodlagos traumatizációnak.

A traumatizáció tehát egy váratlan krízisállapot vagy hosszan fennálló érzelmi és vagy testi bántalmazás, elhanyagolás következménye.

Ilyen események lehetnek:

• természeti katasztrófák (árvíz, hurrikán, földrengés, stb.),
• civilizációs katasztrófák (tömegbaleset, tűzvész, háború, terrortámadás, ipari baleset, stb.),
• érzelmi katasztrófák (szeretett személy elvesztése, elhanyagolás, válás, stb.),
• erőszakos bűncselekmények (verbális és/vagy fizikai abúzus, szexuális erőszak)
• egyéb események, mint a rablás, a munkahely elvesztése, fenyegető betegség, az anyagi veszteség, stb.

Mik a traumát elszenvedett személyek leggyakoribb tünetei?

A tragikus események könnyen váltanak ki szélsőséges viselkedést, melyek ilyenkor normális, természetes, ösztönös emberi reakciók a túlélés érdekében (ilyenek pl.: a sírás, ingerlékenység, düh, üresség-érzés, „bénultság”, stb.). Az esemény bekövetkezése után a személy gyakran a tagadás, a felejtés, a „meg nem történt”-té tevés védőhálója mögé menekül.

A hallgatással, az eltitkolással az események története nem szóbeli elbeszélésként. Gátat vet az élmények beépülésének, feldolgozásának, ami a gyógyulás alapfeltétele.

A traumák megélése során a fenyegetettség, kiszolgáltatottság, félelem következtében keletkező lelkiállapot tünetei 3 főbb csoportba sorolhatók:

1. Egyfajta „készenléti állapotban”, várakozási feszültségben érzi magát a személy, mintha körülötte mindenütt veszély leselkedne, nyugtalan, nem találja a helyét (mindez az idegrendszer hatására megnövekvő adrenalinnal magyarázható):
   • érzelmi, gondolkodási nehézségek jelenhetnek meg: pl.: feszültség, szorongás, félelmek, düh, figyelem- és koncentrációs zavar, ingerültség, idegesség, az emlékezet zavara, bizonytalanság, teljesítményzavar, elégedetlenség
   • az ember a váratlan ingerekre szélsőséges megriadási reakciókkal, ingerlékenységgel válaszolhat – alvászavar léphet fel (nehezebb lesz az alvás, közben a különböző zajokra érzékenyebbé válhat, gyakrabban riadhat fel
   • testi tünetek tapasztalhatók: szapora szívdobogás, gyomorgörcs, izom-remegés, izzadás, gyengeség

1. Emlékbetörések jelentkeznek:
   • a veszély elmúltával a kárszenvedett újraéli az eseményt, mintha ismételten megtörténne, és az időről időre spontán módon betör a tudatba (éber állapotban emlékbevillanásként, alváskor rémálom formájában jelentkezhet)
   •  apró, jelentéktelen emlékeztető jelek is előhívhatják az eseményeket teljes részletességgel, érzelmi töltetével együtt
2. Beszűkülés (tompultság) tapasztalható:
   • a személy érzéseit távolítva, „elérzéketlenedéssel” védekezik, hogy meggátolja a feltörekvő élmények fájdalmát és a félelem újraélését
   • szabadidős tevékenysége, érdeklődése csökkenhet
   • időérzékelése megváltozhat
   • csökkenhet az emberekkel szembeni tűrőképessége, ezáltal szociális kapcsolatai beszűkülhetnek, így fokozatosan eltávolodik a világtól, környezetétől, visszavonul

Az átélt események szakemberekkel történő feldolgozása során a túlélő nem csak feltárja traumatikus emlékeket és a hozzájuk tartozó érzelmeket (félelmet, dühöt, fájdalmat, bűntudatot, stb.), hanem abban is segítséget kap, hogyan tudja kezelni, csökkenteni érzelmi reakcióit, szorongását.

Amennyiben erre nem kerül sor, a tünetek állandósulhatnak, és számos szövődményt okozhatnak: pl.: depressziót, szenvedélybetegségeket, szervi (pszichoszomatikus) megbetegedéseket.

Ha felismerjük a tüneteket, mielőbb szakszerű pszichológiai/pszichiátriai segítséget kell keresni, hogy megakadályozzuk a zavarok elmélyülését, vagy krónikussá válását. Ha úgy érzi, önnek vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége, bátran vegyék fel velünk a kapcsolatot.