Számos különböző definícióval találkozhatunk a pszichológiai szakkönyvekben, amikor a traumáról szeretnék informálódni. A sok fogalommeghatározás közül íme egy: A trauma egy a múltban megélt, megrázó esemény, mely túlmutat a mindennapok tapasztalatain, s fenyegeti az egyén testi-lelki egyensúlyát, integritását (Bóna, 2015).

Az ilyesfajta meghatározásokkal kapcsolatban felmerülhet egy tényező, mely egyszerre tekinthető előnynek és hátránynak is. Nagyon sok eseményről elmondható, hogy megrázó, vagy, hogy nem hétköznapi. Ennek a pozitív hozadéka, hogy figyelembe veszi az egyéni különbségeket, ezzel egyidejűleg ködössé is teszi a fogalmat.

A tudományos munka célja, hogy kijelöljön egyfajta irányelvet, mely egy külső megfigyelő szempontjából is értelmezhetővé teszi – jelen esetben – a traumát. Két eszköz, amivel ez elérhető a pontos fogalmi meghatározás (konceptualizáció) és a mérhetővé tétel (operacionalizáció). Ezáltal alakulhat ki egy pszichológiai jelenségről minél egységesebb kép.

A traumával foglalkozó szakemberek többsége egyetértést mutat a trauma legfontosabb pszichés tényezőivel kapcsolatban:

• a hétköznapi élethelyzetektől való extrém eltérés, mely meghaladja a mindennapi megküzdőképesség szintjét, erős szenvedéssel jár, vagy mások szenvedésének közvetlen szemtanúi a túlélők
• a megbízható világba vetett hit összeomlása,
• fenyegetettség és kiszolgáltatottság érzése,
• a helyzet irányításának elvesztése, tehetetlenség,
• az én, a társas kapcsolatok és a világ egységességének szétesése.

Viszont kiemelkedően fontos hangsúlyozni, hogy nagyfokú egyéni eltéréseket mutat az, hogy az egyes személyek milyen életeseményt élnek meg traumatikusan. Kutatások több olyan faktort megállapítottak, melyek befolyásolják, hogy egy adott esemény traumatizáló hatású vagy sem. Ilyen tényező az aktuális pszichés állapot, a személy egyéni érzékenysége az adott problémára, korábbi negatív tapasztalatok, társas támogatás megléte vagy, hogy az egyén a személyiségfejlődés mely szakaszában van.

Nem csak a traumatizáció lehetősége mutat nagy egyéni különbségeket, hanem a traumára adott reakciók is. Két nagy csoportra bonthatók a pszichés trauma által kiváltott hatások: érzelmi-pszichológiai tünetek, illetve fiziológiai-szomatikus tünetek. Ezek gyakran összefüggenek, hiszen egy a traumára emlékeztető élmény könnyen testi tüneteket válthat ki, illetve egy-egy testérzet is könnyen előidézhet érzelmi-pszichés reakciót, mivel ezek a traumatikus élmény által az elménkben összekapcsolódnak. Fontos kiemelni, hogy a traumára adott reakció a test és az elme természetes, a túlélést elősegítő válaszai egy extrém, kifejezetten megterhelő eseményre. Ezért, bár a szubjektív megélése a tüneteknek nagyon különböző lehet, a reakciókat nem szerencsés jóra és rosszra kategorizálni.

Lehetséges érzelmi-pszichológiai reakciók rövid- és hosszútávon:

• sokk, tagadás,
• zavartság, koncentrációs nehézség,
• harag, ingerlékenység, hangulati ingadozások,
• szorongás, félelem,
• bűntudat, szégyen, önvád,
• szociális elszigetelődés,
• szomorúság, reménytelenség,
• visszatérő és betolakodó kínzó visszaemlékezések (flashback),
• visszatérő, az eseményre reflektáló, kínzó álmok,
• traumatikus esemény bizonyos aspektusaira való emlékezési képtelenség (disszociatív amnézia),
• környezet és saját maga valószerűségének megváltozott érzete (meglassult idő, kábultság érzés, más perspektívájából látni önmagunkat).

Lehetséges fiziológiai-szomatikus reakciók:

• álmatlanság, rémálmok,
• fáradtság,
• heves szívverés,
• gyengeség,
• izgatottság,
• fájdalmak,
• izomfeszültség.

Napjainkban egyre több módszer válik közismertté, amikor a traumák terápiájáról van szó. A legfontosabb és leggyakrabban alkalmazott módszerek a következők:

• Pszichológiai elsősegély alkalmazásával azonnal segítséget tudunk nyújtani a kritikus helyzettel való megküzdésben. Így nagy eséllyel segíthetünk megelőzni későbbi komolyabb poszttraumatikus tüneteket. Ennek a módszernek a céljai a stabilizálás, az akutan megélt negatív stressz csökkentése és – ha szükséges – további szakszerű segítséghez való delegálás.
• A trauma fokuszú kognitív viselkedésterápia segítségével az eseményhez köthető negatív gondolatok, érzelmek és viselkedés megváltoztatása a cél, így csökkentve a szorongást és a nem megfelelő megküzdési mechanizmusokat.
• EMDR, azaz szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás, mely az agyféltekék működésének stimulációjával segíti a traumatikus emlékek feldolgozását.
• A pszichodinamikus terápiás szemléletnek lényegi eleme, hogy a tudatos és tudattalan tartalmak konfliktusából származó feszültség oldódik azon keresztül, ahogyan az illető a terápiás kapcsolat során közelebb kerül annak megértéséhez, hogy miképpen befolyásolják múltbéli élmények és mintázatok a jelenbeli választásait, viselkedését és kapcsolatait. A traumafeldolgozás eredményeképp a töredezett emlékek és élmények integrálhatóvá válnak a jelenben.
• Narratív tanúságtétel terápia lényege, hogy koherens önéletrajzi narratíva alakuljon ki a páciensben, így a megtapasztalt trauma beágyazhatóvá válik az élettörténetbe.
• A Somatic Experiencing egy testi megtapasztaláson alapuló terápiás módszer, mely a testérzetek mentén segíti a traumatikus emlékek oldását, feldolgozását.
• Csoportterápia során lehetősége nyílik a pácienseknek, hogy hasonló gondokkal küzdő személyekkel együtt nézzenek szembe a traumatizáció által kiváltott nehézségekkel.
• Pszichoedukáció több terápiás megközelítés része. Ennek során a páciens, sőt időnként a közvetlen hozzátartozói, barátai informálása történik a traumatikus élmények lehetséges következményeiről és a terápiás lehetőségekről. Ezzel nagymértékben csökkenthető a páciens és hozzátartozói számára gyakran érthetetlen és meglepő reakciók miatti aggódás, mely a társas támogatás kialakításához elengedhetetlen.

A Traumaközpont munkatársai számos módszert alkalmaznak a cikkben felsoroltak közül. A legideálisabb terápiás mód mindig a páciens szükségleteihez igazított. Számos tényezőtől függ, mint a páciens személyisége és élettörténete, a tapasztalt trauma jellege, a tünetek típusa és súlyossága, a traumáról alkotott gondolatok, hiedelmek.

Források:

Bóna, A. (2015). A krízis lélektana. In: Gyöngyösiné K. E. & Sz. Makó H. (szerk.): Gyász,
krízis, trauma és a megküzdés lélektana (old.: 123-138.). Pécs: Pro Pannonia Kiadó.

Comer, R. J. (2014). A lélek betegségei. Budapest: Osiris.

Herman, J. (2011). Trauma és gyógyulás. Budapest: Háttér Kiadó – Nane Egyesület.

Kerekes, Zs. (2015). A Poszttraumás stressz. In: Gyöngyösiné K. E. & Sz. Makó H. (szerk.): Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana (old.: 248-275.). Pécs: Pro Pannonia Kiadó.

Pohárnok, M. & Lénárd, K. (2015). A trauma lélektana. In: Gyöngyösiné K. E. & Sz. Makó H. (szerk.): Gyász,krízis, trauma és a megküzdés lélektana (old.: 221-234.). Pécs: Pro Pannonia Kiadó.

Robinson, L. (2020). Emotional and Psychological Trauma – HelpGuide.org. Helpguide.org. Retrieved 2020.09.10., from https://www.helpguide.org/articles/ptsd-trauma/coping-with-emotional-and-psychological-trauma.htm.

van der Kolk, B. (2020). A test mindent számontart. Ursus Libris.