Mit tegyünk, ha valamelyik szerettünk, hozzátartozónk traumatikus élményt él át? Tulajdonképpen ez bárkivel megtörténhet, és előfordulhat az is, hogy rövidebb vagy hosszabb ideig nem tud vele megküzdeni.

Sokszor nem könnyű felismerni, hogy egy általunk szeretett személy bajban van, és azt sem, hogy valójában mekkora mértékű is a probléma. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a trauma után fellépő tünetek sem egyformák, vannak, akik dühösek, sírnak vagy kiabálnak, mások inkább hallgatnak és visszahúzódóak lesznek.

A sokféle reakció mögött pedig rengeteg érzelem húzódhat meg, például düh, félelem, zavarodottság, szégyen, szomorúság stb. Bármit is éreznek a traumát átélt személyek, néhányan azt gondolják, hogy a környezetüknek azt kell mutatniuk, hogy jól vannak, minden rendben van, ami valójában csak napról napra növeli a szakadékot köztük és szeretteik között.

Nem akarják környezetüket „zavarni” problémáikkal, ezért inkább alkoholt fogyasztanak, esetleg kábítószert használnak, sűrűn váltogatják partnereiket, vagy akár a munkájukba menekülnek, hogy oldják belső feszültségüket.

A traumát elszenvedett személyeknél előfordulhat, hogy hangulataik gyakran változnak, és akár csip-csup dolgoktól mérgesek, idegesek lesznek, vagy túlzottan aggódni kezdenek másokért, miközben a bizalommal és intimitással jelentős problémáik vannak.

Mindezek a viselkedéses megnyilvánulások megnehezítik kapcsolataik fenntartását, hiszen környezetük akarva akaratlanul is menekülni kezd a váratlan reakciók elől.

Bár a hozzátartozók általában segíteni próbálnak, sokszor érzik magukat tehetetlennek, és hasonló érzelmeket élnek át, mint a szenvedő fél, és nem tudják, mit is tegyenek. Ez legtöbbször erős frusztrációhoz vezet, ami valójában nem segíti a kapcsolat rendeződését.

Mit lehet tenni tehát, ami tényleg segít? 

Ha a környezetünkben valaki traumát él át, egyszerűen támogassuk, legyünk jelen az életében és legyünk türelmesek. Ne akarjuk megoldani a problémáját, és ne adjunk tanácsokat neki, mert azokkal legtöbbször nem tud mit kezdeni, kiváltképp ha ezek arról szólnak, hogy mit kellett volna tennie.

Tanuljunk a traumáról és a gyógyulási folyamatról. Ha képezzük magunkat, jobban meg tudjuk érteni, hogy mi játszódik le a másikban, akár beszél róla, akár nem. Olvassunk könyveket, nézzünk meg filmeket vagy akár forduljunk szakemberhez segítségért,

Ha a szerettünk beszélni kezd arról, amit átélt, hallgassuk meg, figyeljünk rá. Legyünk nyitottak, de ne erőltessük ezeket a beszélgetéseket, jelezzük, hogy várunk, amíg ő készen áll erre.

Bármit is mond, higgyük el és fogadjuk el az érzéseit és gondolatait, engedjük meg, hogy ezekről nyíltan beszélhessen, ne ítélkezzünk felette és ne bagatellizáljuk a hallottakat. Valójában nem tudhatjuk, hogy minket hogyan érintett volna egy hasonló helyzet, és a találgatással, az általános, semmitmondó jó tanácsokkal (például fel a fejjel, lehetett volna rosszabb is, felejtsd el, ne is törődj vele) nem segítünk.

Fontos, hogy támogatásunkat ne csak szavakkal, hanem tetteinkkel is kifejezzük. Előfordulhat azonban, hogy a traumát átélt személy nem érzi jól magát, ha megérintik vagy megölelik, ezért érdemes előbb megkérdezni, hogy mit szólna hozzá. Próbáljuk meg követni igényeit, hogy mikor esne jól inkább beszélgetni, és mikor inkább hallgatni.

Mivel a traumát átélt személy hajlamos elveszni saját érzéseiben és gondolataiban, ezért jó, ha a környezete bátorítja, hogy minél több kapcsolatot keressen, legyen többet barátai, családja körében, keressen támogató közeget, akár valamilyen csoportot vagy közösséget, szükség esetén pedig forduljon szakemberhez.

Nagyon fontos, hogy az esemény után az elszenvedő vissza tudja építeni magában az élete feletti kontroll érzését, tudjon és merjen döntéseket hozni. Ehhez azonban idő és tér kell, amit tiszteletben kell tartanunk, legyünk tehát türelmesek, még akkor is, amikor nem értünk egyet azzal, amit a másik tesz. Higgyük el, ha nem is tudja kimutatni, értékelni fogja, hogy támogatjuk, mellette állunk.

Amennyiben további kérdése van, forduljon bizalommal hozzánk.