Vannak olyan emberek, akiknek jól eső érzést okoz némi borzongás, ezért kedveli a thrillereket és/vagy a horrorfilmeket. Mások nem szeretik ezeket, ezért elkerülik az ilyen filmeket. Vannak olyanok is, akik egy-egy ilyen film megnézése után napokig rosszat álmodnak.

Ami azonban segíthet abban, hogy mégis fel tudjuk dolgozni ezeket az élményeket, az az a tudat, hogy ezek fikción alapulnak, tudjuk, hogy nem igazak, ezért nem vagy csak minimálisan ingatnak meg bennünket biztonságérzetünkben és abban a hitünkben, hogy a világban történő események kiszámíthatóak számunkra.

Más a helyzet azonban akkor, amikor olyan eseményekről nézünk felvételeket, amelyek megtörténtek, ami az információelérhetőség felgyorsulásával korántsem ritka esemény. Dr. Pam Ramsden, a Bradford-i Egyetem, Társadalomtudományok Karának munkatársa, egy kutatást végzett a témában. 189 főnek (átlagos életkoruk: 37 év) felvételeket mutatott a szeptember 11-i World Trade Center elleni merényletről, iskolai lövöldözésről és öngyilkos bombamerényletekről.

Azt feltételezte, hogy ezeknek a filmeknek a megnézése és az ezeket átélők szorongásának látványa hatással lehet a mindennapi életünkre. A felvételek megnézését követően a résztvevők kitöltöttek egy PTSD-t (poszttraumás stresszbetegség) mérő kérdőívet.

Eredményei szerint a résztvevők 22 százalékára jelentős hatása volt ezeknek a filmeknek, noha az eseményeken maguk személyesen nem voltak jelen, és életük korábbi szakaszában sem éltek át traumatikus élményeket.

Azok a személyek, akik gyakrabban vagy többször nézték meg ezeket a jeleneteket, sokkal érzékenyebben reagálták, azaz úgy tűnik, az ismétlődés nem a feldolgozást segítette elő, hanem ellenkezőleg, mélyebben hatottak.

Dr. Ramsden szerint aggasztó, hogy a résztvevők majdnem egynegyede nagyon magas pontszámot ért el a PTSD mérő kérdőíven. Ráadásul az extrovertált (nyitott, társaságkedvelő) személyiségeknél fokozottabban jelent meg a felvételek ilyen irányú kockázata a kutatás szerint.

Az okostelefonok, tabletek elterjedésével az internethez és a különböző szociális médiumokhoz való fokozott hozzáférés révén könnyen elérhetővé váltak bárki számára, hogy ilyen jellegű felvételeket nézzenek. A kutató álláspontja szerint a szakembereknek gondoskodniuk kell arról, hogy az emberek tisztában legyenek ezeknek a képeknek a megtekintésével kapcsolatos kockázatokkal, és megfelelő támogatást nyújtsanak azoknak, akiknek szükségük van rá.

Összefoglalva tehát a fenti kutatásból úgy tűnik, hogy egy esemény nem csak akkor lehet traumatikus számunkra, ha annak ténylegesen részesei vagyunk, hanem akkor is, ha – gyakorlatilag külső szemlélőként, akár időben és térben is eltávolodva – csupán végignézzük azt.

A kutatás eredményei kapcsolatba hozhatók azzal a jelenséggel is, ahol valaki nem részese, de szemtanúja egy tragikus eseménynek (pl. baleset), amelytől sokkos állapotba kerül, és akár a látvány feldolgozása komoly nehézségekbe ütközik.

Ha ilyen élménye van, talán eddig azt gondolta, hogy ez nem egy fontos probléma, hiszen nem is volt ott, amikor történt, gondolhatja úgy, hogy ez nem vehető komolyan. Ez azonban nem így van. Az, hogy az idegrendszerünk hogyan dolgoz fel, hogyan reagál egy élményre, sokszor nem befolyásolható tudatosan.

Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, vagy csak kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal.

Forrás: https://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-05/bps-vvn050615.ph