Mikor beszélhetünk PTSD-ről, és milyen események hatására alakulhat ki?

A szakirodalom általában megkülönbözteti az egyszeri, rendkívüli félelemmel, életveszéllyel járó, potenciálisan traumatikus eseményeket (erőszakos cselekmények, baleset, természeti katasztrófa) a hosszan tartó, jellemzően gyermekkori vagy kapcsolati, erőszakos és/vagy elhanyagoló traumatikus helyzetektől.

Utóbbiak esetén inkább egymásra épülő traumatikus tapasztalatokról beszélhetünk, melyeknek hosszútávú hatásai is sokkal összetettebbek lehetnek, nagyobb eséllyel befolyásolják a személyiségfejlődést és az emberi kapcsolatok alakulását.

A PTSD (poszttraumás stressz betegség) és az ASD (akut stressz zavar) a traumatikus események által kiváltott reakciók hivatalos elnevezései. ASD-ről az eset utáni egy hónapon belül beszélünk, majd a tünetek fennmaradása, vagy elhúzódott, későbbi jelentkezése esetén kerülhet sor a PTSD diagnózis felállítására.

A PTSD-ben szenvedő emberek általában nem tudnak jelen lenni a saját életükben, úgy élik meg, mintha egy másik dimenzióba kerültek volna. Képtelenek megélni, ami korábban örömöt okozott nekik.

Gyakran elvesztik az érdeklődésüket a külvilág iránt, intim kapcsolataik elhalványodhatnak, alvászavaraik vannak, nehezen tudnak koncentrálni, könnyen felhúzzák magukat, dühösek. Folyamatos készenlétben vannak, olyan, mintha benne maradtak volna egy úgynevezett „túlélő módban”, azaz egy olyan állapotban, ami vészhelyzet esetén, a túlélés érdekében aktiválódik bennünk.

A PTSD esetén azonban ez a reakció még akkor is fennmarad, amikor a valódi veszélyhelyzet már régen elmúlt. Rendszeresen újraélik az eseményeket rémálmok vagy betörő képek formájában. Ezek annyira erősek lehetnek, hogy ilyenkor újra valóságként élik meg a vészhelyzetet, és hasonló félelemmel, rettegéssel reagálnak akár hétköznapi helyzetekre.

Ennek következtében általában mindent megtesznek, hogy elkerüljék azokat a szituációkat, tevékenységeket, melyek emlékeztethetik őket a traumára. Ez a viselkedés nagyfokú szorongással jár, és előbb-utóbb kihatással lesz a mindennapi feladatok elvégzésére és a családi kapcsolatokra is.

Fontos azonban kiemelni, hogy a trauma következtében nem csak PTSD alakulhat ki. Előfordul, hogy csak egyes tünetek jelennek meg valakinél, és együtt járnak más mentális betegségekkel, amiknek hátterében szintén trauma húzódhat meg. Ilyen lehet például a depresszió, alkohol- vagy drogfüggőség.

Miért van szükség PTSD napra, és ez pontosan mit takar?

A PTSD-t egyes kutatások világszerte megfigyelhető közegészségügyi problémaként tartják számon. Az amerikai szenátus 2010-ben június 27-ét nevezte meg a PTSD tudatosság napjának, azzal a céllal, hogy a lakosság – és főleg a veteránok- ismereteit növeljék a poszttraumás stresszbetegséggel és egyéb traumát követő állapotokkal kapcsolatban.

A Traumaközpontban fontosnak tartjuk, hogy Magyarországon is több szó essen az egyéni és társadalmi traumákról, valamint ezek lehetséges következményeiről. A PTSD tudatosság napja egy jó alkalom a szindrómáról való diskurzus elindítására, amit reményeink szerint az év többi napján is lehet majd folytatni.

Milyen gyakori a PTSD?

Nagyon gyakran fordulnak elő velünk olyan hirtelen, életveszélyes vagy nagy félelemmel és szomorúsággal járó életesemények, amelyek később hatással lehetnek a mentális egészségünkre. Gyermekkori fejlődési traumák vagy évekkel korábban történt megterhelő események esetén az emberek nem is gondolják, hogy panaszaik hátterében traumatikus élmények lehetnek.

Nem kötik össze a tüneteket az élettörténetükkel. Az emberek körülbelül 70%-a megy át egy vagy több traumatikus eseményen életük során. A felmérések 4-7%-ra teszik ehhez kapcsolódóan a PTSD előfordulásának valószínűségét.

Ezek a számok azt is megmutatják, hogy szerencsére, az emberek nagy része képes idővel természetes módon megküzdeni ezekkel a nehéz emlékekkel. Úgy is mondhatjuk szakmai nyelven, hogy reziliensen reagálnak,ezért nem alakul ki mindenkinél a későbbiekben súlyos traumatizáció, PTSD.

Mitől függ, hogy traumatizálódunk-e?

Számos különböző tényező befolyásolja, hogy a traumatikus esemény következtében kialakulnak-e tünetek. Ilyen például az esemény jellege, időtartama, az átélt félelem és tehetetlenség mértéke, vagy a túlélő alapszemélyisége, korábbi életeseményei, neme, életkora, a rendelkezésére álló erőforrások, illetve például az is, hogy milyen gyorsan áll vissza az élet a megszokott, biztonságos kerékvágásba a szerencsétlenség után.

Ezeknek az összetett és egymásra is ható faktoroknak köszönhetően nem könnyű előre megjósolni, hogy kinél várható a PTSD kialakulása, illetve hogy kinek milyen esemény okoz majd problémákat.

A PTSD tudatosság növelése azért is fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a lehetséges tünetekkel, hogy ezeket magukon vagy hozzátartozóikon felismerve, szükség esetén, szakszerű segítséget tudjanak kérni.

Milyen terápiás lehetőségek vannak?

A traumaterápiák többfélék lehetnek a szakemberek módszerspecifikus képzettségétől függően. A legtöbb bizonyítottan hatékony terápiás módszer azonban egyetért abban, hogy első lépésként fontos hangsúlyt fektetni a testi-lelki biztonság megteremtésére.

Ez az említett túlélő módban ragadás miatt fontos. Különböző gyakorlatokon keresztül ilyenkor azt próbáljuk elérni, hogy a kliens ne csak racionálisan értse, hogy a veszély elmúlt, hanem testi és érzelmi szinten is meg tudja tapasztalni a biztonságot.

Ezzel az élménnyel igyekszünk kialakítani egy olyan képességet, hogy biztonságos, kontrollált körülmények között fel tudja idézni, majd újra az itt-és-mostba visszatérve, a terápiás ülés végeztével időlegesen, le tudja zárni magában az eseményeket. Ez az újraéléshez képest egy teljesen új élmény, amelyre alapozva el lehet kezdeni a feldolgozást.

A Traumaközpont szakemberei a trauma tudományosan igazolt terápiás lehetőségeinek viszonylag széles palettáját használják, illetve folyamatosan keressük az együttműködési lehetőségeket olyan szakmai közösségekkel, ahol hasonlóan traumával foglalkoznak. Van köztünk, többek között EMDR terapeuta, Trauma fókuszú Kognitív Viselkedésterápiával és Narratív terápiával foglalkozó szakember.

Mi a leggyakoribb oka annak, hogy sokan nem jutnak el a megfelelő segítséghez?

Gyakran előfordul, hogy a túlélők szégyellik, hogy segítségre lenne szűkségük. Elvárják maguktól, hogy le tudják zárni a történteket, és azt gondolják, hogy a tünetek vagy a gyengeség jelei, vagy annak, hogy megbolondultak.

Valójában természetes reakciókról beszélünk egy egyáltalán nem természetes helyzet következtében. Elzárkóznak a világtól, és mivel a traumatizáció következtében nem működnek igazán jól az emberi kapcsolataik, azt is nehéz ilyenkor elhinniük, hogy van segítség. A szégyen mellett az önvád is sűrűn megjelenik mint visszatartó erő.

Szexuális erőszak esetén például nagyon gyakori, hogy az áldozat saját magát hibáztatja a történtekért, és igyekszik azt titokban tartani. Ezenkívül még mindig sokan gondolják Magyarországon, hogy csak bolondok járnak pszichológushoz. Azt gondolom, hogy ez a stigma, negatív hiedelem is sokszor megakadályozza, hogy eljussanak a megfelelő segítséghez.

Végül, de nem utolsó sorban, valljuk be, hogy a rendszeres magán terápiát csak egy bizonyos életszínvonal felett tudják maguknak finanszírozni az emberek. Korlátozottak az ambuláns TB támogatott lehetőségek, főleg felnőttek számára. A Traumaközpont nem titkolt célja, hogy rászorultsági alapon ingyen vagy csökkentett áron elérhetővé tegye a traumaterápiát olyanok számára is, akik a piaci árat nem tudnák megfizetni.