Vagy mégis? Egyre több időt töltünk a munkahelyünkön, ahol felnőtt, érett emberek között lehetünk egész nap, azt csinálhatjuk, amihez értünk – jó esetben még szeretjük is. Elvben tehát minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy nem szárnyal a munkahelyi elégedettség, és egyre több stresszfaktorral kell megküzdenünk a munkahelyünkön.

A munka mennyisége, a feladatkörök nehézsége, és a túlórák száma mellett egyre több probléma és kihívás kapcsolódik a munkahely légköréhez: az emberi faktorokhoz, bánásmódhoz és csoportdinamikai helyzetekhez. Kutatási eredmények bizonyítják (lásd pl. a Boston Consulting Group nagymintájú vizsgálata, 2014), hogy munkahelyi elégedettségünk elsődleges meghatározója az elismerés és a pozitív munkatársi kapcsolatok, a gyakorlatban azonban sok ellenkező példával találkozhatunk.

Piszkálódás, szemétkedés, rosszalló megjegyzés – de mikortól zaklatás?

• „Az egy dolog, hogy nem érzem jól magam a kollegák között – ahogy látom más sem – de ez egy munkahely, ide nem szórakozni, mulatni járok”
• „Sok a piszkálódás a team-ünkben, de már hozzászoktunk, nálunk ez a „normális”, nem hiszem, hogy ebben bárki is igazán sérülne.”
• „Látom, hogy a főnök egyesekkel keményen bánik, de ez még nem zaklatás.”

Zaklatásnak számít az emberi méltóságot bántó, sértő megjegyzés, utalás, kijelentés vagy cselekedet, amely az azt elszenvedő személynek bármilyen tulajdonságára (nem, családi állapot, bőrszín, vallás, társadalmi helyzet, munkahelyi beosztás stb.) vonatkozik.

A zaklatást a törvény tiltja, azonban sokszor szubtilis, nehezen megfogható, azaz „küszöb alatti” módon zajlik a valóságban és rengeteg tabu, tévhit és félelem övezi:

• „Ha a közvetlen kollegám szurkál, az nem lehet zaklatás” (téves! – bárki lehet zaklató a munkahelyen)
• „Csak egyszer történt túlzott fizikai közeledés a kollégám részéről, az még nem zaklatás” (téves! – egyetlen incidens is zaklatásnak minősülhet, ha megfelel a zaklatás fenti kritériumainak)
• „Láttam, hogy kellemetlen volt munkatársamnak a főnök lekezelő és személyeskedő megjegyzése, de nem szólhatok, mégiscsak a főnököm” (téves! – zaklatás lehet és kötelességünk jelenteni, akkor is ha nem felénk irányul)

Elsődlegesen a cégvezetés feladata és felelőssége védelmet és megfelelő szabályokat, valamint tiszteletteljes és biztonságos mindennapi gyakorlatot képviselnie, de bárki tehet azért, hogy a zaklatás megszűnjön. Sokszor megbélyegzik az asszertív személyeket, azt mondják, aki kiáll magáért vagy másokért, az „túl magabiztos” vagy „bajkereső”.

Valójában az asszertivitás egy nagyon fontos készség, aminek elsajátítása és alkalmazása az élet minden területén, de egy munkahelyen kifejezetten kiemelt jelentőségű. Az asszertív ember ismeri és kifejezésre juttatja jogait, gondolatait, érzelmeit, képességeit, és lehetőségeit. Az önérvényesítést és önkifejezést pedig nem bántó vagy agresszív módon, hanem határozottan és tiszteletteljesen teszi.

A csoportdinamikai helyzetek azonban tovább bonyolíthatják ezen képesség gyakorlását:

A pszichológia klasszikus szerzői (pl. Freud, Le Bon, Kurt Lewin) is felismerték, hogy a csoportban az egyének másképp viselkednek, gyakran elveszik a kritikai érzékük, úgymond “feloldódnak” a tömegben, vagy vakon követnek egy vezetőt. Az egyik alapvető mechanizmus, hogy megoszlik a felelősség, és így előfordulhat, hogy a végén senki nem viselkedik felelősségteljesen.

„Bystanderhatásnak” nevezzük a szociálpszichológiában azt a megfigyelést, – amit azóta számos kutatási helyzet is modellezett – hogy minél többen vannak jelen egy helyzetben, ahol valakinek bántódása esik, annál kisebb az esély rá, hogy valaki felvállalja a segítő szerepét, és az áldozat támogatást kap.

Munkahelyünkön sincs ez másképp, sőt, ott a pozíciónk féltése és a munkatársakkal való napi kapcsolat még tovább bonyolítja a helyzetet.

Rendkívül fontos pedig kiállni, mind a saját, mind a másik jóllétéért a munkahelyen. A zaklatás áldozata, amíg egyedül van, erőtlennek és tehetetlennek érzi magát, és gyakran ugyanazon lelki mechanizmusokat éli át, amelyet akármelyik bántalmazás elszenvedője: szégyen, félelem, önbizalomhiány, kontrollvesztettség.

A csoportos formában előforduló munkahelyi zaklatás, amit „mobbingnak” nevezünk, még toxikusabb környezetet teremt, és annál fontosabb a történések megállítása, a sértett ellátása és a munkahelyi csoportnormák – és dinamikák javítása.

Az egészséges munkakörnyezet kialakítása és fenntartása tehát mindenki érdeke, és mindenki tehet érte. Ne várjunk arra, hogy más elkezdje, a pozitív példamutatás messzire vihet.

Ha bárki magára ismert a cikk által leírt szerepekből – áldozat, bystander, vagy akár zaklató – keressen mielőbb segítséget és támogatást! Az első és legnehezebb lépés a hallgatás megtörése. Ezek után biztosan csatlakoznak majd támogatók az út mentén.