Az egészségügyi elsősegély készségszintű ismerete feltétele az autóvezetői jogosítvány megszerzésének és rengeteg munkahely képez és jelöl ki felelős elsősegélynyújtókat, amely a vállalat méretétől és a tevékenységtől függően jogi kötelessége is a munkáltatónak. Abban tehát nincs vita, hogy a vállalatoknak komolyan kell venniük az elsősegélyt és ennek érdekében lépéseket kell tenniük.

Adódik a kérdés, hogy miért nem terjed ki az a hozzáállás, amit a testi elsősegély esetében tapasztalunk a pszichológiai elsősegélyre is? A munkahelyi környezetben is történhetnek olyan traumatikus események (például egy súlyos munkahelyi baleset, egy munkatárs halála vagy zaklatás), előfordulhatnak olyan krízishelyzetek, amikor a pszichológiai elsősegély alkalmazásával azonnal segíthetjük a munkatársat a negatív stresszel való megküzdésében és ezzel nagy eséllyel segíthetünk megelőzni későbbi komolyabb poszt traumatikus tüneteket. Fontos tehát, hogy a lehető legtöbb munkatárs, de legalább néhány kijelölt kolléga képzés útján elsajátítsa a pszichológiai elsősegély lépéseit.

Egyszerűen fogalmazva tehát a pszichológiai elsősegély egy olyan támogató és együttérző jelenlét, aminek három célja lehet:

  1. stabilizálás (biztonságot teremteni, megakadályozni a helyzet romlását),
  2. enyhíteni az akut negatív stresszt valamint
  3. további szakszerű segítséghez való hozzájutást elősegíteni, ha szükséges.

Fontos, hogy a pszichológiai elsősegély nem jár diagnózis felállításával vagy kezeléssel.

A pszichológiai elsősegély tehát azoknak az embereknek segíthet, akik egy súlyos krízishelyzetet élnek vagy éltek át közvetlenül a segítségnyújtás előtt. Aki elsajátítja a pszichológiai elsősegély alapjait, útmutatót kap ahhoz, hogyan tudja a legtámogatóbb dolgokat mondani és tenni egy emberért, aki súlyos negatív stressz hatása alatt áll. Így a kezdeti nehéz körülmények során tud a traumát átélt személy segítséget kapni, ezzel elősegítve a rövid és hosszú távú adaptációját.

A pszichológiai elsősegély egy rövid, ideális esetben 2 nap hosszúságú képzés keretében tanulható meg és semmilyen előképzettség vagy tudás nem szükséges hozzá. A képzést sikeresen teljesítők érteni fogják a trauma hatásait és a leghatékonyabb stratégiákat, amelyek segíthetik a megküzdést, beleértve a biztonság megteremtését és az érzelmi komfort és támogatás nyújtását és olyan gyakorlati tanácsot és segítséget tudnak felajánlani, ami a munkatárs azonnali szükségleteit célozza.

Az a munkahely, amely a munkavállalók egészségét és jóllétét komolyan veszi és célja, hogy elkötelezett munkatársakkal dolgozzon, befektet ezek megvalósítása érdekében. Ennek egyik kiemelt területe a pszichológiai elsősegély képzések megszervezése.

A Traumaközpont képzései kiemelik a munkahelyi balesetek utáni helyzetek, krízisek kezelését és fókuszálnak arra is, hogyan lehet egy olyan kollégát segíteni, aki a munkahelyen kívül szenvedett el traumát, vagy akit a munkahelyen ért zaklatás. A Traumaközpont képzéseit minden esetben klinikai szakpszichológus tartja. További információ a vállalatoknak nyújtott képzéseinkről itt érhető el.

Források: 

Everly, G.S., Jr., & Lating, J.M. (2017). Johns Hopkins guide to psychological firstaid. Baltimore: Johns Hopkins Press.

Kitchener, B.A., Jorm, A.F., Kelly, C.M. (2015). Mental Health FirstAid International Manual. Mental Health FirstAid International